Connect with us

Egy férfi levele választottjához, melyet ha elolvasol, újra hinni fogsz a szerelemben!

Horoszkóp

Egy férfi levele választottjához, melyet ha elolvasol, újra hinni fogsz a szerelemben!

2015-ben két fiatal úgy döntött, hogy feladva eddigi életüket, két jegyet vásárolva, New York-ba utaznak, onnan meg Párizsba. A következő 114 napot utazással töltötték, bejárva 15 országot és 38 várost.

Fotó: ash_explorer/Instagram

Mielőtt belevágtak volna életük nagy kalandjába, mindennapjaikra a monotonitás volt jellemző: reggel alig találkoztak, mivel a lány korán ment a munkahelyére. Este a kanapén vacsoráztak, miközben a televíziót bámulták, és a másnapi teendők miatt aggódtak. Ezt megelégelve döntöttek úgy, hogy kockáztatnak, feladva mindent egy szebb jövő reményében.

És ez lett eddigi életük legjobb döntése!

„Kedvesem!

Neked köszönhetem, életünk nagy változását. Mikor megismerkedtünk, mindig azt mondtad, mennyire szeretnél majd utazni, felfedezni a nagyvilágot. Az iskola elvégzésekor azt szeretted volna, ha egy közös utazással ünnepeltük volna meg ezt a nagy eseményt. Akkor azt válaszoltam, nem tehetjük, hiszen most következik az igazi élet, ahol bizonyítanunk kell, így nincs idő sem és pénz sem az utazásra. És te elfogadtad, a nélkül, hogy megharagudtál volna érte. Aztán más városba költöztünk, hogy beindulhasson a karrierünk. És minden Újévkor a csillagszórók szikrái alatt azt kérted, hogy menjünk, vegyünk nyakunkba a nagyvilágot és utazzunk. Kérted, hogy vigyelek el a világ legromantikusabb helyeire, hogy látogassuk meg Prágát és Thaiföldet, hogy sétáljunk az olaszországi estéken és napozzunk a görög tengerparton. Te minden évben kértél rá, én meg minden egyes évben felsoroltam az okokat, amiért még várnunk kell vele. És te mindig elfogadtad!

Oldalak: 1 2

Continue Reading
Talán ez is tetszeni fog...
Hozzászólok

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

További cikkek innen: Horoszkóp

Napi Szerelmi Horoszkóp

Népszerű Bejegyzések

Horoszkóp

Friss

Kövess minket :)

Fel